Számadás

Nagyon nehezen ment az idei év utolsó hónapjának a második fele. Ilyenkorra esik a születésnapom is. Sajnos idén ismét búcsút kellet intenem valakinek, akivel egy rövid ideig nagyon közel voltunk egymáshoz, de azán kiderült hogy részéről ez búfelejtés volt és inkább mással tölti a következő hónapjait - ergó nem velem az egész életét...

Elég rosszul érintett - finoman szólva - annak dacára, hogy a racionális felemmel hamar beláttam amit nem győzött ismételni, hogy nem alkalmas párkapcsolatra. Több olyan dolog volt, amivel valószínűleg nem bírnék együtt élni, és eluralkodna rajtam, ha elérhető lett volna, ha megnyugodhattam volna mellette.

Sokan ismerjük ezt az érzést.

Talán minden kapcsolat velejárója.

Amíg épül fel, rengeteg "kreatív" álmunk van a jövőnkkel kapcsolatban, amit majd együtt fogunk elérni... Aztán eljutunk a vágyott állapotba, a kapcsolat körvonalazódik, publikussá válik, mind a ketten elköteleződünk, felvállaljuk stb. És elkezdődik az "összecsiszolódás". Amit vagy túl él egy kapcsolat vagy nem.

Amikor megnyugodtunk abban, hogy a másiknak kellünk:

kimutatjuk a founk fehérjét

lakva ismerszik meg az ember

...ha még eszembe jut pár idevágó közmondás, majd leírom.

Egyrészt abbahagyjuk a valónkat meghaladó energiabefektetést - színjátszást, megfelelést, udvarlást, akármit...

Ezzel egyidőben szembesülünk azzal, hogy a másik nem azért nem tett, vagy tett bizonyos dolgokat az életében, mert a korábbi körülményei kényszerítették.

Nos ilyenkor dől el, hogy ami megmaradt belőlünk az kompenzálni tudja-e azt ami valószínűleg soha nem lesz. Illetve, hogy képesek vagyunk-e önfegyelemre, áldozatokra - felismerjük-e, hogy ketten létre tudunk hozni valamit ami értelmesebb annál amit egyedül próbáltunk.