Annamaria Németh
Stop
Nem először hagyom abba a bőr táskák készítését, ezért nem mondom, hogy örökre.
Most mindenester nem fogok új kollekcióba.
Ennek több oka van. Az egyik, hogy magán a tervezésen kívül csak a weboldal tervezését, készítését szeretem benne, de ezek kb 10%át teszik ki a munkának, a többi a stratégiai tervezésen múlik - számomra minőségbeli megalkuvással jár -, illetve marketing - ami másnak izgalmas, nekem lélekölő.
Ezen felül állandó dilemmám az állatbőr használata, átgondoltam már minden pro és kontra érvet, mégsem jutottam dűlőre.
Szerencsére grafikai feladatok maradtak és olykor film- fotókellék készítésre is adódik alkalmam.
Mindemellett pedig tanulok, ami néha megterhelő, de mivel nagyon érdekel, tulajdonképpen hobby is.
Végül pedig, nem tudom említettem-e korábban, de tavaly nyáron kaptam egy tetoválógépet és amikor volt egy kis időm elkezdtem gyakorolni vele. Szóval lassan ezt is merem vállalni :)